1. Whatever

Már a reggelem is rosszul indult.

Ruhás szekrény lefejelése: Pipa

Késés az első óráról: Pipa

Kaja otthon hagyása: Pipa

Pénztárca otthon hagyása: Pipa

Pedig ma mindennek passzolnia kellett volna.

- London, London, London.. -cicegett le rám Mr. Rixon, a töri tanár. Sosem szerettem, de ez kölcsönös- legközelebb igyekezzen jobban.. - dobta a padomra a témazáróm.. Csak add, hogy legyen meg a hármas!- Kettes.- vigyorgott rám, én pedig hitetlenkedve kaptam fel a gyűrött lapot a padomról, és néztem a kávé folttól éktelenkedő, láthatóan direkt félreosztályzott dolgozatomat. Láttam már, ahogy a tanár úr a kocsijában javítja a dogákat, de mindig is reméltem, hogy nem az enyémet fogja leinni.

Egy mélyről jövő sóhajjal próbáltam elég erőt gyűjteni ahhoz, hogy legyen erőm reklamálni. Gyorsan összeszámoltam a pontjaimat, majd gyors mozdulatokkal felálltam. Ha megerőltetem magam még a négyeshez is elég pontom van..

- Mr. Rixon? –kocogtattam meg a vállát, mert épen Ever fölé görnyedve magyarázta, hogy mit rontott el. Igen. Ever-t valahogy jobban csípi, pedig az ő stílusa elég szemtelen. Én pedig hiába vagyok hozzá mindig udvarias, vagy halk szavú, nem ér semmit. Engem gyűlöl.

- Mit akar?- kérdi, miközben csípőre tett kézzel méreget.

- Tanár úr, elosztályozta.. És leitta kávéval a dolgozatom.. -kezdem lassan, majd mikor legyint, kicsit felemelem a hangom. Nem lehet, hogy ezen a mérges, zsémbes emberen múljon a félévi átlagom.- Tessék átszámolni a pontjaim.

- Dehogy számolom, kettes lett! Törődj bele, és legközelebb alaposabban tanulj! Na hagyj..- tért ki mellőlem, de visszavágtam elé. Engem csak úgy ne tologasson odébb!

- Nem.

- Nem? Drágám, ezt még nagyon megbánod..- kezdte, de az orra alá nyomtam a dolgozatom.

- Kérem, számolja át újra!

- Nem.

- Nem?- vontam fel a szemöldököm, és kezdett kicsit az idegeimre menni ez az egész.

- Nem.

- Te jó ég.. Kérem számolja át, és végleg békén hagyom! NA?!- kiáltottam fel ingerülten.

- London, menj az utamból. –rázta a fejét.

- De szépen kértem! Nézze át!- nem tágítottam. Tudom, hogy direkt csinálja.. Csak velem ilyen szemét.

- Tudod mit? Óra után várlak a tanáriban. Na menj az útból! - lökött rajtam, én meg lesokkolódva meg sem moccantam. Most komolyan megint az irodájában kell hallgatnom, ahogy kioktat? Hagyjon már!

Dühösen huppantam vissza a helyemre, majd a tolltartóm, és a füzetemet a táskámba süllyesztettem. Minél hamarabb kiérek a teremből, annál jobb. Én aztán nem megyek vele az irodába!

Csengetésre már készen voltam kisprintelni a teremből, így mikor az megszólalt, úgy rohantam az ajtó felé, mintha az életem múlna rajta. Persze mindenki így tett, ezért nem tettem nagy feltűnést. Már éreztem, hogy megúszóm, mikor egy osztálytársam nyomódott nekem hátulról. Nem vagyunk annyira jóban, hiszen megvan a maga társasága, de a nevét azért tudom.

- Calum, ha lehet ne támaszkodjak a lapockámra!- szóltam rá, mire még inkább nekem dőlt.

- Bocs, Luke esett nekem.- szabadkozott, majd valahogy kiegyenesedett, én pedig végre kiértem az ajtón.

- Mindegy..- motyogtam, majd a folyosó vége felé kezdtem sietni. Megúsztam! Hah!

- London Bree, az irodámba!- harsogott a terem ajtajából Mr. Rixon, nekem pedig a hideg futkosott a hátamon. Miért velem történik ez? Az istenit péntek van, jobb programom is lenne, mint itt ülni. És mégis mi a francért érdekli annyira ez az egész? Egy rohadt újra ellenőrzést kértem tőle, de arra sem volt képes! Akkor én mégis miért legyek vele együtt működő?

- Nem szólok még egyszer, szaktanárit szeretnél?!- ordított utánam, én meg megtorpantam. Oh, hogy.. A dühtől elvakultan vettem 180 fokot, és futólépésben követtem a tanári felé. Már lassan rendszeressé válnak ezek a látogatásaim ide. Bah!

- Ülj le ide, mindjárt jövök!- mutatott ingerülten a tanári előtti padokra, én pedig szem forgatva levágtam magam az egyikre. A tanári ajtaja egy pult mögött van, a pultnál, pedig mindig áll egy tanár. Mindig. Aki éppen ott van, attól kérhetsz segítséget, ha valami történik. Én a pult előtti padra ültem, és figyeltem a tanárt, aki papírokat pakolgatott. Engem ugyan nem tanított, de látásból ismertem. Ahogy körbe néztem elsőre nem tűnt fel semmi. De aztán mégis. Annyira el voltam foglalva a saját magam sajnálásával, és a tanári elemzésével, hogy nem vettem észre a srácot, aki mellém ülve hozzám szólt. Zavartan kérdeztem vissza.

- Mi?

- Csak azt kérdeztem, hogy mi a neved..- vont vállat, miközben egy szőkésebb tincset söpört ki a homlokából.

- Oh, pedig tudnod kéne.. Én volnék a lány, aki a péntek délutánjait egy ideg beteg töri tanár miatt, rendszeresen a tanáriban tölti. - nevettem fel kínosan, majd egy tincset kifújtam az arcomból.

- Uhm. Bocs, én most jöttem.. De azért sajnálom.- húzta el a száját, majd vigyorogni kezdett.

- Mi az?

- Jah, csak..- nézett rám- semmi.

- Mi van?- nevettem fel.

- Hát semmi.. ez az, nem?- mosolygott idétlenül.

- Jó, és te miért vagy itt? Péntek van.. Ha új diák vagy, akkor hétfőn kezdesz, nem?- még mindig hitetlenkedve néztem rá.

- Aha, de valami adminisztrációs izé. Nem tudják, hogy én én vagyok. Igazolnom kell magam..- röhögött fel, én pedig csodálkozva figyeltem. Hogy tud valaki így nevetni? Vagy inkább hahotázni. Elképesztő..

- Értem- feleltem, majd a maradék időben csöndben ültünk egymás mellett. Én mérgelődtem Mr. Rixon-on, ő pedig az igazolványát hajtogatta ki-be. A végén kicsúszott a kezéből, be a pad alá. Érte nyúltam, majd mikor megéreztem, nagy nehezen kiemeltem a pad mögül. Akaratlanul is a nevére siklott a tekintetem.

- Ashton Fletcher Irwin- olvastam fel hangosan, mire vigyorogva kikapta a kezemből az igazolványát, és a zsebébe süllyesztette.

- Na jó, és akkor te..- kezdte, de megjelent mögötte Rixon, én meg elkezdtem felkaparni magam a padról.

- Ha lehetne, csipkedd magad!- kiáltott oda, mire motyogtam egy halk „menj a francba!”-t. Lassú léptekkel indultam el, majd mikor Ashton mellett is elhaladtam hátraszóltam neki.

- Szia.

- Szia.- köszönt vissza, majd mikor már majdnem beléptem a tanári ajtaján rám kiáltott- Hé!

- Igen?- néztem rá vigyorogva.

- És téged..?

- London vagyok.- mondtam, és tudtam, ha valami béna poént mond a nevemre, akkor sosem leszünk jóban. De nem tette. Mindössze a hátam mögé mutatott, ahol Mr. Rixon tornyosult, és annyit mondott, hogy egész cool nevem van. Én pedig egyet biccentve neki, bebotorkáltam a töri tanár irodájába.